Az időjárás egy értelmetlen szó.

Az idő az nem jár. Speciel én sem járok, de az idő sem. Tehát nincsen MitgondolOlivérjárás.Az idő, az van. Az idő, az telik. Az idő megállíthatatlan. Ha az időt akarom mérni, azt lehet, ezért használunk órát. Az óra jár, de nem az idő.

Mégis azt hallom, hogy most éppen ilyen meg olyan az időjárás. Hát szerintem az idő járhat sántán, meg csámpásan, meg kúszva, meg hangosan, de hogy éppen milyen, azt nem értem. Olyanokat mondanak, hogy nagyon meleg van, meg esős az idő, meg szeles. Hát ennek nem sok köze van az időhöz. Az csak telik, szépen egyenletesen, mindegy neki, hogy közben meleg van-e, vagy esik az eső. Mégis az időjárás a téma, ráadásul szegény idő sosem tud úgy járni, hogy jó legyen. Ha meleg van, az a baj, ha hideg, akkor meg az, ha nem esik, oda a termés, drága lesz a gyümölcs, meg kiszárad a fű, ha meg esik egy kiadós eső, akkor minden elázik, beázik, jön az ár, és még nyaralni sem olyan jó, mint amikor süt a nap. 

Ha én időjárás lennék, mindig helyben járnék, vagyis nem variálnám, hanem minden napra ugyanolyan lenne a programom. Mondjuk reggel, mikor felkelnék, mindig kisütne a nap, aztán kellemes meleg lenne, egész nap, este jönne egy kis kellemes eső, és aztán alvás. Persze így a kutya sem beszélne rólam, de ez nem zavarna. (A kutyákról majd külön írok, mint például azt, hogy nem is tudnak beszélni, tehát az időjárást sem szidják)

Amúgy az időjárás szerintem abban az értelemben sokkal érdekesebb, hogy ahogy telik az idő, úgy múlik. Azt akarom ezzel mondani, hogy az idő egyenletesen telik, és nekem, meg Anyunak és Apunak, és a többieknek a családban nem ugyanúgy múlik. (N)agypapa és nagymama például amikor eljönnek hozzám, arról beszélnek, hogy mennyit nőttem, mióta nem láttak. Na akkor, nézzük csak ! Az az idő, ami két látogatásuk között van, nekik ugyanannyi, mint nekem. Én növök, ahogy telik az idő, és így az idő nem múlik nyomtalanul, ők viszont nem nőnek, nekik csak telik. Apu reggel elmegy a dolgozóba, és egész nap dolgozik. Mondhatni, múlatja az időt, és siet hozzám haza. Közben otthon Anyu meg én rendszeresen eszünk - hm, milyen finom is az a fehér lötyi ! - meg pelenkát cserélünk, (az outpuról is írnom kell még), meg énekelünk, sőt az utóbbi időben olvasunk is, meg zenét hallgatunk, meg Anyu főz, mos, takarít, olyan a napunk, mintha sosem érne véget, tök jól érezzük magunkat, csak közben telik az idő. De nem jár.

Ha majd nagy leszek, lehet, hogy az iskolában a jelmezbálban én leszek az idő. Csak járkálok fel, alá, persze nem múlok el, és néha rászámolok valamelyik társamra, vagy közlöm vele, hogy letelt az ideje. Akkor őt már nem járom tovább. Ha valaki ettől elsírja magát, akkor látható lesz mindenkinek, hogy nem jött el az ő ideje, mert én éppen másnak járom majd.

Jó lesz nagynak lenni, mert akkor én is beszélhetek össze-vissza az időjárásról, most ezt nem tehetem, mert először meg akarom tanulni, hogy Agypapa. Végül is olyan szépen magyarázza nekem, hogy hogyan kell, és eddig bármit gügyögtem, mindenben ezt hallotta, megérdemli, hogy mondjam neki. A Bécsi tányérhús legfeljebb megmarad meglepetésnek, amikor egyszer az étteremben odabököm a pincérnek, hogy azt kérek. Remélem finom, mert nem szeretnék az egyik első szavammal felsülni.

Hali