Időnként elmerülök a gondolataimban, és olyanokról gondolkodom, amikről nem is kéne, Vagy nem érdemes, Vagy tök felesleges. Vagy hiábavaló. Vagy vicces. Vagy senki más nem is érti, minek gondolkodom rajta.

Mesét írtam. Már megint.

Segítség - Segítés. Ez a címe.

Megy az erdőben egy öreg ember. Eszébe jut a vicc nyuszikáról, aki addig addig gondolkodott arról, hogy a medve kölcsönadja-e neki a mosógépét, hogy mire odaért a medvéhez, hogy kölcsönkérje a mosógépet, kérdés helyett rögtön beszólt a medvének. Jó vicc, gondolta az öreg, és arra gondolt, vajon, ha ő kérne segítséget, mi történne. Arra gondolt, hogy túl sokat ne gondolkodjon rajta, mert még rossz irányba kezdene gondolkodni, és akkor csak beszólás lesz a vége, kérés helyett. Így tehát kitalálta, hogy segítséget kér attól, akivel találkozik.

Amint ezt végiggondolta, rögtön szembejött vele az egyik barátja. Meglepődött az öreg, hiszen az erdőben nem sokszor találkozik a barátjával, de ha már így alakult, rögtön kérte a segítségét. Segíts ! mondta neki. A barátja, akivel már majd 50 éve ismerték egymást, nem értette a kérést, nem értett vele egyet, ezért elkezdett arról beszélni, hogy biztosan ezt akarja-e az öreg, meg, hogy miért éppen őt kéri meg, meg, hogy gondoljon a gyerekeire, meg gondoljon az ő gyerekeire, milyen rossz lenne nekik, ha teljesítené a kérését. Mondta az öreg, jól van no, ez csak egy kérés, semmi nem történik, ha nem teljesíti. Így is lett, beszélgettek még egy kicsit a fociról, aztán elváltak.

Ment tovább az öreg, arra jött egy másik barátja. Az öreg meglepődött, de nem sokat teketóriázott, rögtön kérte az ő segítségét is. A barátja elkezdett nevetgélni, meg anekdotázni a régi szép időkről, aztán elmesélte, hogy a családjában mik történtek azóta, hogy nem találkoztak, aztán rögtön elbúcsúzott, mondván sietős dolga van, várja a taxi az erdő szélén, megy a reptérre, mert indul a család Indiába meditálni.

Ment tovább az öreg, elcsodálkozott rajta, hogy hopp, azt se tudta mondani a barátjának, hogy semmi gond, ha nem, hát nem, semmi nem történik, ha nem teljesíti a kérését. De ezt már csak magában mondta, mert a barátja rég eltűnt. Alighogy erre rácsodálkozott az öreg, megint egy barátja jött szembe. Ezen még inkább elcsodálkozott az öreg, hiszen ilyen még nem történt vele, hogy egy erdei séta során egymás után jöjjenek a barátai szembe vele az erdőben. Gondolta, tőle biztosan kérhet segítséget. De nem akarta, hogy úgy járjon, mint a többiekkel, ezért nem sgítséget kért, hanem elpanaszolta, hogy itt jártak a többiek, és hiába kért segítséget, egyikük sem tudott segíteni. Ugyan komám, mondta a barátja, ezen ne rágódj, itt vagyok, mondjad mit szeretnél, aztán csak valahogy megoldjuk. Megörült az öreg, mondja is, hogy mi lenne a segítség. Erre a barátja csak annyit mond, hogy segítenék én neked, még ha nem szívesen is, de tudod a vállam, ez az átkozott rheuma, alíg bírom mozgatni, nem tudok segíteni. Azzal, ahogy ezt elmondta, rögtön búcsút is vett az öregtől.

Ment tovább az öreg, és szomorú lett. Hát lehet az, hogy neki, aki mindig úgy gondolta, hogy a barátságnak az a lényege, hogy csak akkor kérek segítséget a barátomtól, ha valóban az ő segítségére szorulok, és ő ezt tudja, tehát ha a segítségét kérem, akkor számíthatok rá, szóval, hogy lehet az, hogy most egyik barátja sem segít neki. Arra jutott, hogy nincs szerencséje, de van néhány barátja, valamelyik biztosan segít neki. Leült egy rönkre, elővette a magával hozott elemózsiát, és telefonálgatni kezdett. A nyírségi gombócleves elfogyott, de senki nem segített. Belekezdett a Sztroganoff bélszínbe, és még mindig nem talált egy barátot, aki segített volna. Ahogy fogyott a bélszín, úgy fogyott az öreg kedve is, na meg a felhívható barátok köre is. Ez így ment tovább, megette az öreg a páfránycsíkokkal díszített mangótortát, elnyalogatta az evőeszközöket, szépen visszacsomagolta a textilszalvétába mindet, és elrakta a hátizsákjába. Megitta a termoszból a karamellizált diódarabokkal dúsított, enyhén mentás capuccinót, és elkeseredett.

Hát nincsenek barátaim, akikre számíthatok ? Nincs senki körülöttem, aki segít, ha segítséget kérek ? Nem érek annyit senkinek, hogy megértsen, és segítsen?

Idáig jutott az öreg, amikor újra elővette a hátizsákját, matatott benne egy darabig, majd előhúzta a revolvert, Igazából az egy pisztoly volt, amit már hónapok óta hordott magánál, hogy egyszer használhassa. De nem volt bátorsága használni, még sosem lőtt vele, sőt, a katonaság óta nem volt kezében fegyver, nem is szerette a fegyvert, a fegyvereket. Azért hordta, mert az erdőben biztonságot adott, nehogy egy vaddisznó áldozatává váljon. De most, amikor senki nem segített neki, arra gondolt, jó lesz az most is.

Barátai már messze jártak az erdő különböző pontjain, amikor mindenki hallotta a messziről csak egy kis pukkanásnak hangzó lövést.

Utána csend lett. A barátok siettek a dolgukra, nem gondoltak arra, hogy az öreggel történt valami, hiszen milyen jól elbeszélgettek vele. Nem gondolták, hogy a segítség, amit elutasítottak, összefüggésben lehetne a pukkanással. Egyáltalán, még arra sem gondoltak, hogy az öregnek fontos volt a véletlen találkozás. Sőt, a pukkanást nem is akarták összefüggésben látni a találkozással.

Csönd lett az öregnek is. Örökre.

Attól kezdve nem voltak barátai.

Hát ilyenek is eszembe jutnak, bár felesleges, nem érdemes, nem kéne, még csak nem is vicces, és biztos nem is értik sokan, hogy minek ilyeneken gondolkodni. Súgok a megértéshez. Nekem ezt az öreg mesélte. És azt kérte, segítsek neki leírni. Márpedig nekem az öreg a barátom.

Hali

Ui: Nem kell beszarni, jó meséket is tudok írni.